Hol volt, hol nem, volt egyszer egy belga kisfiú, aki bélyegeket gyűjtött. Miután felnőtt, diplomata lett belőle, és hosszú karrierje során különböző nemzetközi szervezeteknél és hivataloknál dolgozott. Vezetőként és szakértőként rengeteg levelet kapott, a világ minden tájáról. Mivel élt még benne a gyermekkori szenvedély, a felbélyegzett borítékokat évtizedeken át gondosan félretette. Amikor már annyi levél gyűlt össze, hogy képtelenség volt tovább tárolni, az egész gyűjteményt egy baráti magyar családnak adta, mondván: a kisfiuk talán szintén értékeli majd a színes bélyegeket. És valóban. A család nekigyürkőzött hát, hogy bélyeggyűjteménnyé konvertálja a kopertakollekciót. Első lépésként – a könnyebb kezelhetőség érdekében, több heti munkával – kitépték, illetve kivágták a borítékokból azokat a részeket, ahová annak idején a bélyegeket ragasztották. Ezt követte a leáztatás, majd a szárítás. Ezres nagyságrendű bélyeggyűjteménynél jártak már, amikor – mint utóbb kiderült: a huszonnegyedik órában – meghívták budapesti házukba az Arnolfini Archívum családi alkotócsoport tagjait ebédre. Szó szót követett, mígnem előkerült egy doboz, benne azokkal a kitépett levéldarabkákkal, amelyek még nem jutottak el a technológiai sorban a leáztatási fázisig. Az anyag sorsa ezzel megpecsételődött. Az első megdöbbenésből felocsúdva a kartondobozt, a benne lévő, még megmaradt borítékrészletekkel együtt – a nemzetközi küldeményművészeti mozgalom nevében – azonnal lefoglaltuk, és alkotóműhelyünkbe szállítottuk. E doboz tartalma az Arnolfini MailStamp Collection, amely egyszerre élet- és kordokumentum, bélyegművészeti lelet együttes, egy spontán, évtizedeken és országhatárokon átívelő fluxus projekt ihletett végeredménye, illetve a teljesség metaforája. Ezen egyszeri és megismételhetetlen readymade gyűjteményt, amelyhez hozzátenni nem lehet, elvenni pedig nem szabad belőle, az Arnolfini Archívum projektjeként, e blog hivatott közkinccsé tenni.
Zsubori Ervin, Arnolfini Archívum
Szigetszentmiklós, Magyarország
2010. 01. 10.